A gyász szó hallatán sokan automatikusan halálesetre gondolunk. Pedig a gyász nemcsak akkor jelenik meg, amikor valakit végleg elveszítünk – hanem minden olyan helyzetben, amikor valami fontos lezárul az életünkben. Egy párkapcsolat vége, egy munkahely elvesztése, egy barátság megszakadása, egy családtag vagy kisállat elbúcsúztatása – mind-mind gyászfolyamatot indíthat el.
Mert a veszteség lényege mindig ugyanaz:
valami, ami addig része volt az életünknek, eltűnik és újra kell tanulnunk élni nélküle.
Sokan hiszik, hogy a gyász fázisai egymás után, logikusan, sorrendet követve történnek. De a valóságban ez sokkal inkább hullámzás, mintsem lépcsősor. Van, amikor visszacsúszunk, újra előjön a fájdalom, majd enyhül, aztán ismét felszínre tör. Ez nem visszaesés – ez az emberi lélek természetes hullámzása. A fázisok nem mindig ugyanabban a sorrendben követik egymást, és előfordul, hogy egy-egy szakasz visszatér.
Az alábbi leírás nem szabály, hanem iránytű – hogy jobban megértsd, mi történik benned, amikor gyászolsz.
A gyász elején gyakran érezzük, mintha nem is valóság lenne. Mintha csak álmodnánk, vagy egy filmben látnánk, ami valaki mással történik. Ez a lélek természetes védelme: időt ad, hogy lassan utolérje a tudat a valóságot.
Ebben a szakaszban nem a racionális megértés segít, hanem a türelem, hogy nem kell még megérteni. A lelassulás, a csend, az idő az, ami most valódi megnyugvást adhat.
„Miért pont velem történik ez?!", „Miért pont én?”, „Miért most?”, „Miért így?”
A düh mögött ott a tehetetlenség, a kiszolgáltatottság, a kontroll elvesztése. Sokan ilyenkor szégyellik, hogy haragszanak – pedig ez is a gyász része. A düh nem romboló, ha megfelelő jelentést, időt és teret kap. Segíthet kiadni a belső feszültséget, kijelölni a határokat, és fokozatosan visszaadni az erő érzését – ami a továbblépés egyik kulcsa.
Ez az a pont, amikor a veszteség valóban valósággá válik. Amikor már nem menekülünk a fájdalom elől, vagy dühösen dacolunk ellene, hanem engedjük, hogy ott legyen. Lehet ez mély szomorúság, fásultság, sírás, üresség. Sokan ezt tévesztik össze a „depresszióval”, pedig ez a gyász természetes szakasza.
A szomorúság a gyógyulás jele, nem a gyengeségé. Ebben a csendes térben kezdjük újra hallani önmagunkat – és ez az, ahonnan lassan újjáépülhetünk. Amikor végre nem menekülünk előle, hanem hagyjuk, hogy valóban megéljük és teljesen átjárjon, akkor kezd el igazán oldódni – és vele együtt végül mi is.
Ez a szakasz arról szól, hogy megpróbáljuk visszahozni, megmenteni vagy „helyrehozni” a történteket – akár gondolatban, akár tettekben.
„Ha másképp viselkedtem volna…”
„Ha még egyszer beszélhetnénk…”
Az elme próbál értelmet adni a veszteségnek, miközben a lélek még nem tudja elengedni.
Az alkudozás mögött a kontroll vágya van – hogy újra biztonságban érezzük magunkat. Ilyenkor segít, ha tudatosítjuk: a múltat nem tudjuk megváltoztatni, de a jelenhez való viszonyunkat igen, ami által jelentősen befolyásoljuk a jövőnket is!
Az elfogadás nem felejtést jelent, és nem is azt, hogy „már nem fáj”. Inkább azt, hogy megtanulunk egy új valóságban élni, ahol a hiány már nem minden pillanatunkat uralja. Megmarad a szeretet, az emlék, a tanulság – de a fájdalom helyét lassan béke veszi át. Ebben a fázisban már megjelenik a jövő felé fordulás. A kérdés ilyenkor már nem az, hogy „miért történt?”, hanem hogy „hogyan tovább?”
Ez az a pont, ahol a gyász átvált átalakulássá - teret adva akár egy jelentősebb megújulásnak is.
A gyász nem verseny, nincs „jó tempó” vagy „jó módja”. A cél nem az, hogy mihamarabb túl legyünk rajta, vagy, hogy a legkevésbé viseljen meg, hanem hogy valóban átmenjünk rajta. Mert minden veszteség után megszülethet valami új – egy új szemlélet, egy új egyensúly, egy új önazonosság.
Ha most te is veszteségen mész keresztül, adj magadnak időt és teret a gyógyulásra.
A coaching segíthet abban, hogy ebben az átmeneti időszakban ne elvessz, hanem lassan újra megtaláld önmagad
Fontos: ha úgy érzed, a fájdalom túl erős, és hosszabb ideje tartós lehangoltságot, alvászavart, étvágytalanságot, szorongást, tehetetlenségérzést vagy reményvesztettséget tapasztalsz, érdemes pszichológushoz vagy gyászterapeutához fordulnod. A coaching nem helyettesíti a terápiát – egészséges mentális állapotú embereket segít abban, hogy a változások közepette is megtalálják a belső stabilitásukat és új irányukat.
Olvasd el a veszteségről szóló korábbi blogbejegyzést is:
Veszteség – amikor valami véget ér, és mégis minden folytatódik.