A „társadalmi szorongás” nem klinikai pánik vagy fóbiás szorongás, hanem egy kollektív bizonytalanságérzet: az a tartós, feszített, túlterhelt állapot, amit a gazdasági, politikai és morális káosz vált ki.
Szorongunk. Feszülünk.
Elég egy pillantás a hírekre, egy beszélgetés a munkahelyen, vagy csak egy bevásárlás a boltban – és az ember máris érzi: valami nem stimmel.
Nemcsak a pénztárcánk van határon, hanem a lelkünk is.Az elmúlt hónapokban Magyarországon (és valójában egész Európában) olyan gazdasági és társadalmi nyomás nehezedik ránk, amit évtizedek óta nem tapasztaltunk.
A bérek nem követik az árakat. A cégek nehezen tartják életben magukat. A munkavállalók túlterheltek, a vezetők kiégtek – és sokszor már ők maguk sem tudják, mit ígérhetnek a csapatuknak, hiszen ők is látják a bizonytalanságot.
Közben mindenki próbál valahogy túlélni, valahogy kijönni a hónap végéig, valamit összekuporgatni a nehezebb napokra – ha éppen még nem a tartalékait éli fel.
Már akinek voltak egyáltalán tartalékai.De közben nemcsak a pénzügyi biztonságunk inog meg.
Hanem a bizalom. Az emberség. Az empátia.
És ez talán a legnagyobb veszteség mind közül.
Ha őszinték vagyunk: már nem is kell politikáról beszélni ahhoz, hogy érezzük, mennyire feszült lett a közhangulat.
A kommunikáció durvult, a türelem fogy, a szavak gyakran élesebbek, mint kellene.
Mintha mindenki kicsit a túlélésért küzdene – pénzben, pozícióban, érzelmileg –, és már nem is marad energia arra, hogy meghalljuk egymást.A társadalom megosztott.
Az egyik oldal dühös, a másik csalódott.
De talán pont a szorongás az, ami közös bennünk.
Észrevehetnénk, hogy így vagy úgy, de mindenkinek nehéz.
És ha ezt be tudnánk vallani, talán közeledhetnénk is egymáshoz – nem politikailag, hanem emberileg.Mert most mindannyian ugyanabban a levegőben élünk: feszültség, bizonytalanság, félelem.
Csak más történetet mesélünk hozzá.Sokan azt mondják: „majd az áprilisi választások után talán könnyebb lesz.”
De vajon tényleg könnyebb lesz?
Addig valahogy létezni kell ebben a nyomásban.
De utána?
Miért hisszük, hogy ezek az ellentétek majd csak úgy elillannak, mert az egyik vagy a másik irány nyer?
A társadalmi sebek nem tűnnek el egy éjszaka alatt.
És amíg mi nem változtatunk a hangunkon, addig a hangulat sem változik körülöttünk.Miért nincs igényünk arra, hogy – habár az online tér gyakran toxikus és méltatlan kommunikációt zúdít ránk – mi magunk más színvonalat képviseljünk?
Mert ha elegen döntünk úgy, hogy emeljük a szintet, előbb-utóbb másoknak is könnyebb lesz követni.
És talán ott kezdődik az igazi változás, hogy nem harsányabbak, hanem emberségesebbek leszünk.
Coaching szempontból az egyik legfontosabb kérdés most az, mit tudunk kontrollálni, és mit nem.
Nem tudjuk befolyásolni az inflációt. Nem tudjuk megállítani a politikai zajt. Nem tudjuk, ki marad a munkahelyén és ki nem.
De tudunk valamit, amit hajlamosak vagyunk elfelejteni:
→ hogyan reagálunk.
→ milyen belső párbeszédet folytatunk.
Az első lépés ehhez az, hogy önmagunkkal is szépen és tisztelettel bánjunk.
Mert csak abból a belső hangból tud születni nyugalom, ami nem bánt, nem ítél, nem sürget.
Ha ezt a tiszteletet megtanuljuk magunkkal szemben, akkor idővel másokra is kiterjeszthetjük – és másoktól is elvárhatjuk.A valódi erő most nem abban van, hogy nem félek,
hanem abban, hogy félek – de nem engedem, hogy ez irányítson.
Nem engedem, hogy ez a stílus, ez a minőség a részemmé váljon.
Mert a világban most bőven van elég zaj, düh és bizonytalanság – nem kell, hogy az még bennem is lakjon.
A coachingban gyakran dolgozunk azzal, amit „belső stabilitásnak” hívunk.
Ez nem azt jelenti, hogy minden rendben van.
Hanem azt, hogy tudod, ki vagy akkor is, amikor körülötted minden változik.Ebben az időszakban különösen fontos újra és újra visszatérni önmagadhoz:
– Mi az, amire valóban hatásod van?
– Mi az, amit csak cipelsz, de amúgy nem tudsz megváltoztatni?
– Mi az, ami feltölt, nem pedig csak leszív?
Mert lehet, hogy a világ darabokra hullik, de Te attól még lehetsz egész.
A szorongás most kollektív, de a megoldás mindig egyéni.
Nem szégyen, ha kimerültél. Nem gyengeség, ha eleged van a hírekből, vagy ha csak csendet szeretnél. Nem szégyen, ha nem szívesen beszélgetsz azokkal, akik csak fröcsögnek, mi minden rossz, de még valós összefüggéseket sem tudnak beleszőni. Nem szégyen, ha most kisebb a baráti köröd, de ők hozzád hasonlóan inkább egymást építik, és ellenállnak a negatív spirálnak.Ez az emberi válasz arra, amikor túl sok a bizonytalanság és túl kevés a remény.
A coaching ebben az időszakban nem „motivációt” ad – hanem támaszt.
Egy biztonságos teret, ahol újra lehet kalibrálni, ki vagy Te ebben a zajban. Ahol végre találsz egy pillanatnyi csöndet...
Átérezni a Te különleges értékeidet, és elsajátítani a képességet, hogy akkor is stabilan tartsd magad hozzájuk, mikor a tömeg más irányba tart.
Büszkén vállalni, hogy a minőség ritkább, mint a mennyiség.
Megtanulni nem hinni, hanem sziklaszilárdan ismerni az értékrendedet.
Ha Te is hasonlóan érzel és jó lenne mindezt egy független, elfogadó közegben végre kiadni magadból —akár csak rendezni a fejedben cikázó gondolatokat és félelmeket, vagy megtanulni néhány egyszerű, működő technikát arra, hogyan kezeld vagy zárd ki a Rád áramló zajt és őrületet – keress fel.