Amikor a fények között sötétebbnek érzed a világot...

Van egy dolog, amiről kevesen beszélnek decemberben: A magány akkor fáj a legjobban, amikor minden fényes, de te belül nem tudsz ragyogni...

Amikor mindenki rohan haza valakihez, és benned felmerül a kérdés: „Én kihez rohannék?” Én kinek készüljek? Kivel ünnepeljek...?

A magány minden korosztály számára ismerős, különböző társadalmi okok miatt.. 

És sajnos az egyik legismertebb, legcsendesebb társ az idősek mindennapjaiban is. Sok idős ember egyedül tölti az ünnepet, nincs, akihez hazaérkezzen, nincs, aki megkérdezze, hogy érzi magát, nincs, aki meghallgassa a történeteit és nincs számára senki, akire rámosolyogjon a fenyőfa fényénél

A magány karácsonykor nem korosztályi kérdés. Emberi állapot. Másképp fáj egy fiatalnak, aki egy szakításon van túl. Másképp fáj egy középkorúnak, aki egész évben erősnek mutatta magát, de legbelül egyedül érzi magát még egy társas kapcsolatban is.. és másképp fáj egy idős embernek, aki már sok karácsonyt töltött társ nélkül, csendben. 

A magány karácsonykor nem kudarc. Nem szégyen. Nem „valami baj van velem”.

A magány azt jelenti, hogy vágysz. És az ember vágyai nem szégyellnivalók.

A karácsony paradoxona: minden fény között meglátod, hol van túl sok sötét.

De ami fontos: Az egyedüllét nem jelenti azt, hogy egyedül kell lenned. Decemberben rengeteg olyan tér, esemény és közösség van, ahol azok találkoznak, akik hasonló helyzetben vannak:

– adventi séták

– ünnepi workshopok

– közösségi programok

– templomi koncert

– jótékonysági sütivásár

– barátok barátai, akik nyitottak

– karácsonyi filmestek, társas estek...

Sokan vannak, akik nem hangosak, nem látványosak, de ugyanúgy társaságra vágynak, mint te. Néha egyetlen kedves gesztussal vagy egy új dolog kipróbálásával új világot lehet nyitni magad körül.

És, ha már az idősekről beszéltünk, mint a decemberi csend legnagyobb hordozóiról...

Nem kell nagy dolgokra gondolni. Elég egy apró gesztus:

– sütsz valamit és átvized a szomszéd néninek

– leülsz 20 percre beszélgetni

– meghallgatsz egy régi történetet

– megkérdezed, hogy van? Van-e valamire szüksége?

– elviszel neki egy tál ételt vagy egy adag bejglit..

Meglepne, mennyi melegség, bölcsesség, humor és élettörténet van bennük és mennyire szükségük van arra, hogy valaki észrevegye őket. És az is meglepne, hogy mennyit ad neked is, ha ajtót nyitsz feléjük. Sokszor nem csak ők gyógyulnak ettől. Te is.

Mindegyikünknek vannak szülei, nagyszülei, sokunknak már nem élnek a nagyszülők, és hiányoljuk a szerepüket... hiányoljuk, hogy mi magunk is kicsit unokák lehessünk!  Mi lenne, ha ezeket az igényeket összekapcsolnánk?

Ha idén egyedül vagy, nem kell csendben maradnod. A karácsonyi magány nem egy zárt szoba. Nem egy ítélet. Kapcsolódhatsz!

Másokhoz, akik ugyanígy éreznek, közösségekhez, ahol senki sem felesleges, idősekhez, akik a csendjükben várnak, barátokhoz, akikkel könnyebb az este, saját magadhoz, ha most pont erre van szükséged... A lényeg: nem vagy kizárva a decemberből, csak mert épp nem úgy alakult a magánéleted... Nem kell „párban lenni” ahhoz, hogy tartozz valahova, hogy ünnepelhess, hogy boldog lehess!

A karácsonyi magány nem az ünnep hibája. Nem a tied. Nem a körülményeké. A karácsony igazság, ami néha fáj..

De ahol fájdalom van, ott remény is van, hogy most, hogy már emlékeztetett az érzés, mi nem jó, esélyed is van változtatni! 

Nem vagy egyedül a világban. És mások sincsenek, ha végre észrevesszük egymást. A december csodája nem az ajándék. Nem a dekoráció. Nem is a fa. A legnagyobb csoda az, ha a rohanó, digitalizált életünkben végre valóban összekapcsolódunk, és valóban törődünk egymással. Azokkal is, akiknek kicsit most nehezebb!

És mi lenne, ha jövőre...már nem csak ünnepekkor, hanem év közben is ilyen szemüvegen keresztül törődnénk egymással?