Az igényességet sokan összekeverik a felvágással, a túlzással, a maximalizmussal, vagy azzal, hogy valaki „sosem elégedett”. Pedig az igényesség gyakran egyszerűen az életünk fejlődése iránti vágyban jelenik meg. Mégis, sokak szemében a fejlődés iránti igény automatikusan azt jelenti, hogy az ember nem tud hálás lenni, semmi nem elég neki, képtelen nyugton maradni, és mindig „kell történnie valaminek”.
Pedig sokaknál ez nem túlzás, nem bizonyítási kényszer — hanem identitás.
Azok, akik így élnek, gyakran magyarázkodni kezdenek. Mintha indokolni kellene, miért akarnak többet érteni a világból, miért fontos számukra a minőség, a fejlődés, az önazonosság. Pedig egy valóban tudatos ember rendszerint minden szinten igényes: a munkájában, a kapcsolataiban, az életvitelében, a gondolkodásában és a megjelenésében is.
A valódi igényesség azonban nem felszín. Nem perfekcionizmus. És nem szorongó megfelelés. Sokkal inkább önbecsülés. Annak a jele, hogy számít, hogyan dolgozunk, hogyan beszélünk, hogyan gondolkodunk, hogyan döntünk, és kikkel vesszük körül magunkat.
Nem a hibátlanság a cél, hanem a minőség, amiben jelen vagyunk. Az a belső rend, amely átsugárzik a munkánkon, a környezetünkön, a kapcsolatainkon és idővel a külsőnkön is.
De van valami, ami talán még mélyebben hajtja ezt az életformát: a kíváncsiság.
A világ végtelenül összetett, tele történetekkel, tudással és lehetőségekkel. A tanulás és a fejlődés ilyenkor nem eszköz, hanem létezési mód. Minden új információ és tapasztalat tágítja a látókört. Minden megértett összefüggés közelebb visz ahhoz, hogy jobban értsük a világot és benne önmagunkat, valamint más emberek komplexitását is.
Talán ezért nehéz „nyugton maradni”. És talán ezért nem is "szabad".
Az ember nem akkor fejlődik, amikor minden körülmény ideális lesz, hanem amikor kíváncsi marad.
A sikerrel kapcsolatban sokan egyetlen dologban gondolkodnak: egy pozícióban, egy eredményben, egy számban. Elérjük őket és utána? A valóban sikeres ember nem egyetlen pillanatot néz, hanem mérföldkövek láncolatát. Mert a siker valójában sokkal inkább minőség, mint státusz.
Az a különlegesség, amikor valaki nem az átlag mentén él. Amikor mer másként gondolkodni, dönteni, reagálni. Amikor nem kizárólag külső elvárások, hanem belső mérce alapján hoz döntéseket, és a saját értékrendszere szerint él meg helyzeteket akár veszteségeket is.
Jó példa erre, amikor egy kapcsolat véget ér. A legtöbben kizárólag veszteségként tekintenek rá. Pedig lehet gyászolni azt, ami elmúlt, és közben felismerni azt is, hogy egy érzelmileg nehéz időszak lezárult. Hogy a tapasztalatok és tanulságok által egy könnyedebb, lehetőségekkel teli, feltehetően magasabb minőségű jövőkép nyílik meg. Vannak, akik ezt tudatosan vállalják — még akkor is, ha ezzel eltérnek a társadalmi átlagtól, ahogyan a veszteségeket „illene” megélni.
A kíváncsiság az egyik legerősebb védőfaktor a kiégéssel szemben. Mert ahol van kérdés, ott van mozgás. Ahol van fejlődésvágy, ott nincs hosszú megrekedés.
Természetesen senki sem érthet mindenhez. Éppen ezért az igazán igényes emberek tudják, mikor kell szakértőkhöz fordulni, mikor kell tanulni, mikor kell kérdezni és mikor kell hallgatni.
Ezért fontos a coaching is. Nem azért, hogy „megjavítson” valamit, ami elromlott, hanem hogy tágabb perspektívából lehessen ránézni önmagunkra. Ebben az értelemben a coaching nem módszer, hanem tér: ahol az igényesség nem teljesítmény, hanem tudatosság. Ahol új minőségek jelenhetnek meg, tisztább döntések születnek, és ahol az ember magasabb szinten tudja képviselni önmagát az élete különböző területein.
A coaching a kíváncsiság tere. Ahol egyszerre fér meg egymás mellett a stratégiai gondolkodás, az emberi érzékenység és az önazonos jelenlét. Ahol nem kell egyetlen szerepre szűkíteni magunkat.
Ha van valami, ami valódi különbséget teremhet idén, akkor ez az: igényesen, kíváncsian, tudatosan és őszintén élni. Akkor is, ha ez néha lemondásokkal jár. És akkor is, ha ezt nem mindenki érti. Megpróbálod?