A napokban egy barátnőm azt mondta: „Mostanság elhanyagoltam magamat és a nőiességemet… nem figyeltem oda, mit eszem.”
Ez elgondolkoztatott... vajon tényleg része-e az étkezés és az arra való igényesség a nőiességünknek? Ha igényesnek tartjuk magunkat az életünk minden más területén: a munkánkban, a kapcsolatainkban, a megjelenésünkben, akkor vajon miért épp a testünkkel való bánásban engedünk meg kompromisszumokat?
Egy valóban igényes ember minden téren igényes kortól és nemtől függetlenül.
A gondolataiban, a döntéseiben, a kapcsolataiban és igen, az étkezésében is. Mert az, amit megeszünk, nemcsak arról szól, hogy mivel maradunk életben, hanem arról is, hogy milyen figyelemmel vagyunk önmagunk iránt. Ahogyan eszünk, az gyakran ugyanaz az minőség, ahogyan dolgozunk, szeretünk, vagy épp bánunk saját magunkkal. És talán ebben tényleg van valami lágyabb energia: a figyelem, a gondoskodás, a befogadás minősége. Hogy hogyan tápláljuk magunkat, nem csak étellel, hanem gondolatokkal, kapcsolatokkal, jelenléttel. A kulcs az a finom figyelem, amivel jelen vagyunk másoknak és önmagunknak. Az, hogy észrevesszük mikor vagyunk fáradtak, milyen valódi tápanyagot kíván a testünk, vagy mikor eszünk csak azért, mert nem ittunk eleget, túl sok a stressz körülöttünk, vagy épp nem kapunk elég szeretetet...
Ami a legvégén mind oda fut ki, hogy hogyan szeretjük, mennyire tiszteljük önmagunkat... Mennyire tartjuk értéknek a testünket, mivel működtetjük és esténként büszkék vagyunk-e önmagunkra, és arra, hogy aznap hogyan bántunk önmagunkkkal.